Finnország Magyarországon

A Magyarországon lakó finnek számát számát nehéz megbecsülni, mert a rövid látogatások nem látszanak a statisztikákban. A becslések szerint az országban mintegy 300 finn él.  

A vállalkozókon túl az itt élők másik csoportját a  finn tanárok és kutatók alkotják. A három legnagyobb egyetemen, Budapesten, Debrecenben és Szegeden finn lektor tevékenykedik, akiket a Finn Oktatási Igazgatóság küld külföldre. Magyarországon valamennyi, a magyart főszakként tanuló egyetemista képzéséhez hozzátartozik a finn nyelvi alapkurzus.

A Magyarországra költözők, ill. a költözést fontolgatók számára a Magyarországi Finnek Egyesülete (Unkarin suomalaiset yhdistys) és az általa fenntartott finn iskola kitűnő csatorna az országgal való megismerkedéshez. 2004-ben kezdte meg működését Budapesten a Finnagora, a finn kulturális, tudományos és gazdasági központ. A 63 magyar-finn testvérváros-pár kapcsolata élénk. A legtöbb testvérvárosban finn baráti kör működik. A baráti körök tevékenységét a Magyar-Finn Társaság koordinálja. Budapesten a Kalevala Baráti Kör szervez rendszeres programokat a Finnország iránt érdeklődők számára.