Finnország, a válságban edzett sikergazdaság

Finnország talán legsikeresebb korszaka 1995-ben kezdõdött. Az évszám véletlenül egybeesik az uniós csatlakozás évszámával. A finnekre nem jellemzõ az öndícséret, így a finn média nem is vesztegetett sok szót a sikertörténetre. Ezzel szemben az OECD májusi finn országjelentése hízelgõ: ” Growth over the past decade has been among the strongest in the OECD, underpinned by strong innovation and high educational attainment.”

Mi történt valójában és hogyan vette kezdetét a növekedés?

A finn gazdaság az iparosodott világ történelmében is rendkívüli mértékû gazdasági válságba sodródott az 1990-es évek elején. A krízis arányait jól mutatja, hogy a munkanélküliség 1990 és 1994 között három százalékról több mint 16 százalékra növekedett. A GDP csökkent, korábban nem tapasztalt csõdhullám indult el, bankválság bontakozott ki. A recessziónak több oka is volt, ezek egyike a legfontosabb kereskedelmi partner, a Szovjetunió összeomlása. Számos vállalkozás kötõdött ilyen vagy olyan módon a bilaterális keleti kereskedelemhez.

Kegyetlenül hangozhat, de a mély válság adta meg a kezdõ lökést a rekordszerû fejlõdéshez. A krízis éveiben a termelési szerkezet meglehetõsen nagy változáson ment keresztül, aminek köszönhetõen nõtt a termelékenység. 1995 után a munka termelékenysége Finnországban kétszer olyan gyorsan növekedett, mint a többi fejlett uniós tagállamban, legjobb korszakában még a világgazdaság erõközpontja, az Egyesült Államok hasonló mutatóját is meghaladta.

A válság utáni felvirágzás a finn történelem egyik legnagyobb sikertörténete. Van ebben valami nemzeti vonás is. Raimo Summanen jégkorongedzõ - aki játékosként a világbajnok csapat tagja volt - mondta, hogy a finnek akkor teljesítenek a legjobban, ha szinte reménytelen helyzetben kénytelenek küzdeni.

Summanen véleménye nem légbõl kapott, a nemzeti múlt ismerete szolgáltatja a hátterét. Mindenki, aki ismeri Väinö Linna író munkásságát, vagy Finnország háborús történelmét, tudja, hogy a finnek akkor mutatják meg kitartásukat és erejüket, mikor a legszorultabb helyzetben vannak. A finn "sisu" mindig is a szépirodalom csodálatának tárgya volt.

Az 1990-es évek elejének gazdasági recessziója a háborús évek válsághangulatát keltette a finnekben. A szakadék szélén billegõ gazdaságot rendbe hozták, a kormány a vállalkozásokat támogató adóreformokat vitt végig, a munkaerõpiacon pedig a gazdasági fejlõdést támogató bérmegállapodásokat sikerült kötni.

A gazdasági válságot követõ években, 1995 és 2005 között Finnország össztermelése évente átlagosan 3,5 százalékkal növekedett. A fejlett uniós tagországokat tekintve ez rendkívül jó mutató.

A Nokia mobiltelefon-nagyhatalommá válása is a krízis éveiben kezdõdött. A cég több területen mûködõ vállalat volt az 1990-es évek elején, ám Jorma Ollila vezetésével úgy döntött, hogy a telekommunikációra - a mobiltelefonokra és a mobil hálózatokra - összpontosít.

Éppen a Nokia és a köréje épült elektronikai ipar mutatja, miként volt lehetséges Finnországban az Európa-szerte egyedülálló termelékenység-növekedés.

A világtörténelem tele van olyan sikertörténetekkel, ahol a kemény munka és erõfeszítés mellett a szerencsés véletlen is szerepet kap. Ez igaz a Nokiára is. "Egy frászt" - felelte a Nokia vezetésérõl nemrégiben lemondott Jorma Ollila, mikor a Talouselämä c. gazdasági lap azt kérdezte tõle, látta-e a 90-es évek közepén, milyen jövõ elõtt áll a vállalat.

"Természetesen nem láttam elõre a Nokia felfutását, de megvolt az álmunk és az erõs elhatározás, hogy majd megmutatjuk. Finnországban zordak voltak a viszonyok a 90-es évek elején. Elhatároztuk, hogy megmutatjuk, hogy ez a cég többre képes. Ennél filozofikusabban nem fogalmaztuk meg a dolgot." - foglalta össze Ollila a lap számára az akkori helyzetet.

Ollila június elsejével mondott le a Nokia vezérigazgatói posztjáról, részidõs igazgatótanácsi elnökséget vállalva a Nokiánál és a Royal Dutch Shellnél.

A megmutatni akarás és a szerencsés véletlenek mellett a sikeres befektetések és az iskolázottság szintje is hozzájárult az erõteljes felemelkedéshez.

Az OECD Finnországról szóló jelentése kiemeli az oktatást, amely hatékonyan tudta szolgáltatni a nemzeti össztermék növekedésének tényezõit. Az OECD nem az egyetlen; a PISA is dícséri a finn oktatási rendszert.

A finn iskolarendszer sikere nem egy évtized, hanem hosszabb idõszak eredménye. A parlamenti technológiai bizottság 1980-ban készült jelentése a kutatás-fejlesztésre fordítandó összeg jelentõs emelését javasolta. A tudástõkébe történõ befektetés jó döntésnek bizonyult, hiszen a kutatás-fejlesztés megerõsítése nélkül a finn technológiai tudás nem állta volna meg a helyét a nemzetközi versenyben. Ezek a ráfordítások még jóval a gazdasági válság elõtt történtek, és a recesszió idején sem csökkentették az oktatás állami támogatását.

Az OECD jelentés hízelgõ olvasmány Finnországra nézve "inflation is among the lowest in the OECD and the government surplus sizeable." Az OECD szerint is vannak azonban gondok a finn gazdaságban. A nyolc százalékos munkanélküliség magas, bár alacsonyabb, mint másutt az euróövezetben. A többi északi jóléti országhoz viszonyítva például Finnországban a legalacsonyabb a munkaerõ kihasználása. Míg Finnországban átlagosan 57 évesen vonulnak nyugdíjba a munkavállalók, Svédországban és Norvégiában több mint 60 éves korukig dolgoznak.

Az OECD által feltárt problémát Finnország már megoldotta. Egy éve lépett életbe a nyugdíjreform, amely átlag 2-3 évvel tolja ki a nyugdíjkorhatárt.

Az uniós tagsággal korábban nem látott felemelkedés vette kezdetét Finnországban, amely nem csupán a tagsággal magyarázható, bár az unió a bizalom élénkítõ injekcióját jelentette. A finn cégek jól ismerték fel, mit jelent a csatlakozás a nemzetgazdaság számára. Ez abból is látszik, milyen lelkesedéssel fektettek be termelõüzemekbe és szolgáltatási koncepciókba a Baltikum országaiban és más új tagországokban.


Tommi Melender és Eljas Repo