Okos város megoldások: Mit tanulhatunk Finnországtól, és mit nyújthat Finnország Magyarországnak?

A Finn Nagykövetségen 2020. február 20-án Team Finland együttműködésben szervezett szeminárium célja az volt, hogy ismertesse a finn jó gyakorlatokat, bemutassa, mit tudnak a finnek magyar partnereiknek nyújtani, valamint, hogy elősegítse a kapcsolatok építését. A közel negyven résztvevő jórészt a magyar városok és budapesti kerületek okos városi ügyekkel foglalkozó képviselői közül került ki. A rendezvényen három finn cég is bemutatkozott a közönségnek.

Dia Szemerey Samu előadásából

Egy óra plusz saját idő naponta az okos megoldásoknak köszönhetően

A szeminárium key not speakere Santtu Hulkkonen, a cleantech szakértői szolgáltatásokat nyújtó Solved cég képviselője volt. Hulkkonen hangsúlyozta, hogy az okos megoldások elősegítik a gazdasági növekedést, növelik a versenyképességet és az életminőséget. Egy szervezet vagy város működésében a legfontosabb tényezők: a világosan meghatározott célok, a tervszerűség, a mérhető teljesítmény és utánkövetés, valamint az alkalmazottak kompetenciája. Santtu Hulkkonen sikeres finn okosvárosi megoldásokat is bemutatott, pl. Helsinki és környéke Smart and Clean Foundation működési modelljét, amelynek célja, hogy a városlakók minőségi, klímapozitív életet éljenek. Beszélt a HINKU Fórumról, a karbonsemleges finn települések fórumáról, továbbá a Kalasatama projektről, amelynek keretében a korábbi kikötő- és iparterület több mint 4 ezer ember lakóhelyévé vált. Kalasatama konkrét víziója, hogy lakosainak egy óra plusz saját időt biztosítson az okos megoldásoknak köszönhetően. A 6Aika stratégia pedig Finnország hat legnagyobb városának – Helsinkinek, Espoonak, Vantaanak, Tamperének, Turkunak és Oulunak – a közös, fenntartható városfejlesztési stratégiája.

Santtu Hulkkonen előadásának diaanyaga (pdf 7 119 KB)

Dia Santtu Hulkkonen előadásából

Smart cities = smart people

Magyarországon a 2013-ban alapított Lechner Ödön Tudásközpont az okosvárosi ügyek szakértő szerve. Szemerey Samu, a Tudásközpont okosvárosi vezető kutatója ismertette a központ tevékenységét. Elmondta, hogy Magyarországon szép számmal vannak a közlekedéssel, az energiával és a szolgáltatásokkal kapcsolatos projektek. A problémákról szólva első sorban a követői attitűdöt és a szektor töredezettségét emelte ki. A kihívások ellenére az előadó úgy ítélte meg, hogy az okos városok érdekes téma Magyarországon, és az attítűdök proaktívabb irányba kezdenek elmozdulni. Előadása végén Szemerey Samu magyar okosvárosi példákat hozott a hallgatóságnak.

Szemerey Samu előadásának diái (pdf 20 174 KB)

Három példa: távközlési torony fából, távfűtés és okos csomagkézbesítés

A finn cégek képviselői közül elsőként Mátray Gyöngyi mutatkozott be az Ecotelligent Rt. részéről. A Finnországban 2017-ben alapított cég üzleti ötlete magyar találmányon, fából készült távközlési tornyokon alapul. A fából készült tornyok karbonlábnyoma csupán ötöde a fémből készültekének, miközben használati idejük egyforma. Az Ecotelligent szabadalmaztott egy csőszerű szerkezetet, amelynek a belsejében lehet az antennákat elhelyezni. A cég uniós támogatást is kapott, többek között a leendő ügyfelek felkeresésére termékfejlesztés céljából. Mátray Gyöngyi előadásához sok kérdés érkezett a közönségtől.

Mátray Gyöngyi előadásának diái (pdf 2 555 KB)

Radoslav Mizera a Helsingin Energia képviseletében volt jelen. Előadásában Mizera a távfűtési hálózatokra koncertrált. Az előadó felhívta arra is a figyelmet, hogy noha Finnországban nem szabályozzák a fűtési díjakat, a fűtés mégis az egyik legolcsóbb Európában. A helsinki távhőszolgáltatás hossza 1500 km, egész Finnroszágé mintegy 15000 km. Az új finn kormányprogram 2035-ben rögzíti a karbonsemlegesség céldátumát, ami a szénről történő fokozatos átállást jelenti.

Radoslaw Mizera előadása (pdf 812 KB)

A rendezvény végén Debreczeni Attila a BookIt és a SmartMile Rt-k tevékenységét ismertette. Mindkét cég a csomagszállítást optimalizálja. Egy alkalmazás segítségével azt igyekeznek biztosítani, hogy a csomag címzettje a megfelelő időben otthon tartózkodjon, továbbá, hogy a szállító autó útvonala is  a legésszerűbb legyen.

Debreczeni Attila előadásának diaanyaga (pdf 1 224 KB)

Az okos város időszerű téma. A nagykövetség által szervezett szeminárium remélhetőleg egy hosszabb távú együttműködés első állomása Finnország és Magyarország között.