Február 5., Runeberg napja

A svédül verselő finn nemzeti költő, Johan Ludvig Runeberg (1804-1877) születésnapja, február ötödike, 1950 óta zászlós ünnep.

Runeberg egyik legismertebb műve a Stål zászlós regéi, amelynek 35 verse az 1808-1809-es, Finnország háborújaként emlegetett orosz-svéd háború eseményeinek állít emléket. A kezdő Hazánk című vers lett a finn himnusz, de a honvédség indulója, a pori induló is a kötet egyik versére készült. 

Runeberg köztudottan édesszájú volt. Nem véletlen tehát, hogy nevét egy sütemény is viseli. A finomság eredetét illetően azonban több legenda létezik.

Egyesek szerint a nemzet költője, mielőtt reggelente hozzákezdett az íráshoz, egy pohárka pálinka kíséretében elfogyasztott egy porvooi pékségből hozatott málnás süteményt.

Mások úgy tartják, hogy a süteményt a hat gyermekről és a háztartásról gondoskodó feleség, Frederika Runeberg készítette. Frederika példás háziasszony volt, konyhakertjének és virágainak csodájára jártak, szakácstudományáról a házukban megforduló vendégek elismeréssel nyilatkoztak. A süteményhez a takarékos háziasszony felhasználta a kéznél levő maradékokat, szikkadt kenyeret, kalácsot, lekvárt. Emellett a legenda mellett szól, hogy a süteménynek számos receptváltozata forog közkézen.

Mindenesetre a költő kedvenc süteményét több cukrászda már 1865-ben újságokban hirdette. Azóta is minden évben február elején megjelennek a cukrászdákban ezek a sütemények, melyek tetejét finom málnalekvár és fehér cukormázkarika díszíti.

Kuva: Myllyn paras​

Runeberg süteménye:

Hozzávalók (12 darabhoz)

20 dkg margarin
2 dl cukor
2 teáskanál vaníliáscukor
2 tojás
2 dl őrölt mandula
1 dl zsemlemorzsa
2 dl liszt
2 teáskanál sütőpor
1 teáskanál kardemum
1 dl tejszín
A díszítéshez: málnalekvár és cukormáz


1. A lágy margarint a cukorral habosra keverjük. Egyenként hozzáadjuk a tojásokat.
2. A száraz hozzávalókat összekeverjük, és a habos margarinhoz dolgozzuk. Belekeverjük a tejszínt.
3. Egy muffinsütõ mélyedéseit kivajazzuk, és elosztjuk bennük a tésztát. 200 fokon kb. 15 percig sütjük.
4. A kész sütemények tetejére cukormázból karikát nyomunk, ennek közepébe kevés málnalekvárt teszünk.